Veszteségek ajándéka

Szeretett regény- vagy filmhőseinkről gyakran derül ki, anya vagy apa nélkül nőttek fel, esetleg nem is ismerték szüleiket. Mégis, van valami jellemükben, ami magával ragad bennünket, olvasókat, nézőket, és csak tágra nyitott szemmel csodáljuk, ahogy a különböző akadályokat hatalmas bátorsággal győzik le, vagy ahogy a sok sérülés után is képesek nagyon szeretni. De mi a helyzet a valóságban, illetve hogyan ragadható meg ez a jelenség a pszichológia területén, hogyan illeszthető tudományos keretbe?

A szenvedés jelentéssel való felruházása jelen van már az ősidők óta, a szenvedés pozitív személyiségformáló ereje, mint téma újra és újra felbukkan.

Az egzisztenciális pszichológiában ilyen Frankl (1963) elgondolása, mely szerint a legnehezebb helyzetből, a legnagyobb tragédiából is kovácsolhatunk győzelmet, azaz ha a külső körülményeken nem változtathatunk, önmagunkon még mindig igen. Ide illeszthető a határhelyzet fogalma is, azaz például épp egy halálközeli élmény lehet az, amely elindít minket a teljesebb élet irányába (Frankl, 1963, Yalom és Lieberman, 1991).

A poszttraumás növekedés (PTN) fogalmával, és így egy érdekes jelenség megismerésével csak néhány évvel ezelőtt lettünk gazdagabbak. 

Tedeschi és Calhoun (1996, 2004) a PTN-t úgy határozza meg, mint egy komoly kihívással járó krízist követő, az azzal való küzdelem eredményeként létrejövő, pozitív változások megtapasztalását. 

Tehát nem maga a traumatikus esemény, hanem az azt követő kognitív feldolgozás eredményeként lép fel a PTN. Fontos megjegyezni, hogy a PTN kialakulása nem mentes a negatív érzésektől, azokkal párhuzamosan alakulhat. Emellett a PTN nem egy végpont, nem egy cél, hanem egy dinamikusan zajló folyamat.

A PTN öt területen nyilvánulhat meg:
- az élet fokozottabb megbecsülése és a prioritások átrendeződése
- új lehetőségek felfedezése
- jelentőségteljesebb kapcsolatok megélése
- személyesebb erő fokozottabb megélése párhuzamosan a sérülékenység érzetével
- gazdagabb spirituális élet

A szeretett személy elvesztését követően a világról alkotott alapvető feltételezéseink megrendülnek, megrázkódtatást élünk át, és akár össze is omolhat az igazságos világba vetett hitünk.

Ez különösen igaz akkor, ha hirtelen vagy erőszakos halálról van szó, hiszen ekkor a világ még kevésbé tűnik kiszámíthatónak (McClatchey, 2018). Ebben az esetben tehát felettébb releváns a PTN tanulmányozása, hiszen ilyen események során szükség van új kognitív sémák konstruálására. Az élete végén járó idős ember már előrelátott halálát követően kisebb a PTN átélésének esélye, hiszen anélkül is lehetséges az értelem- és jelentésadás. Tehát nem maga a veszteség, hanem a veszteség és a gyász leküzdése, az új világkép, az új kognitív sémák megalkotása vezethet a PTN-hez (Calhoun, Tedeschi, Cann és Hanks, 2010).