,,Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira,
mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van,
s a másikra, mikor minden kivirullelkedben, s illatos és buja lesz,
s megint a másikra, mikor minden elhervad,
s ez így van rendjén, s megint a másikra,
mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. ...
,,van aki meghalt bennem, van aki most kezd élni,
van akit soha nem sikerült elcserélni,
van akit olcsón kaptam, és van aki megszökött,
ki madárdalruhába, napfénybe öltözött,
van ki nagyon hiányzik, van aki egyáltalán..."
,,Mint egy ország levert forradalom után,
oly csöndes ez a nap.
Vacognak a füvek, s az ágak fenn a fán
gyáván bólintanak,
ha elleng köztük a halk inspektor, a szél...
Az égből is csupán
szűken szűrődik át valami szürke fény
az ónos cenzurán.
Micsoda nyár! Talán kezdődik már az ősz.
"Lennék szelíd, de nem tudom,
hogy kell szelídnek lennem,
csak harapdálom a magot
ez érett szerelemben
csikorgó foggal, míg reped.
Nem bízom? Persze, hogy nem.
Hol tanulnék bizalmat én,
kitől?"