"Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat." (Jeanette Winterson)

Igény szerint a közös munkánkat az irodalomterápia módszerével is színesíthetjük. Az irodalomterápia során valamilyen szöveggel dolgozunk – ez nem kell, hogy szépirodalmi mű legyen, lehet akár egy dalszöveg vagy saját írás is. Amellett, hogy a szöveggel való munka esztétikai élményt is nyújt, hídként szolgál a kliens és a pszichológus, illetve a kliens és annak saját belső világa között, mivel könnyebbé teszi az érzelmek és gondolatok felismerését, megfogalmazását.

Az írás aktív, önkifejezést segítő eszközként szolgál, amely azáltal hat, hogy lehetővé teszi az egyén számára, hogy a nehéz érzéseit és gondolatait szavakba öntse és kívülre helyezze, mindeközben pedig mondandójának struktúrát és koherenciát kölcsönözzön. Ahogy a nehézségek kívülről szemlélhetővé válnak, tőlük eltávolodva könnyebb elfogadni őket, megoldást találni rájuk. Azáltal, hogy az egyén a történet írójává és szerkesztőjévé válik, úgy érezheti, visszavette az irányítást élete felett. (Béres, 2017, p. 120, 2022, p. 32).

"A különböző évszakokban, akárcsak az életszakaszokban, különböző pszichés funkciók aktiválódnak. Ahogy a külső fény csökken, úgy növekszik a "belső". Ahogy a gyümölcs és a mag őrzi a belső életet, belül bennünk is ott van a nyár tüze, a fény, a lelki dinamika. Ellentétes mozgással találkozhatunk: a külső mozgás helyét (nyár) a szellemi aktivitás veszi át. Ez a belső mozgás, a szellemi aktivitás az ősz folyamán decemberre teljesedik ki, vele párhuzamosan az intuitív funkció is aktivizálódik Az ősz lelki anyagcsere-folyamatában a belső válik külső, a külső pedig belsővé. Ahogy a természetben tetten érhetjük, a személyiség fejlődése is kétirányú, kifelé és befelé ható." (Antalfai Márta)

Az Antalfai Márta által megalkotott módszer az évkör tematikája által hoz bennünket közelebb Önmagunk és másokkal való viszonyunk megértéséhez, kiteljesítéséhez. A képzőművészetterápiás alkotást relaxáció, zene és irodalmi szöveg segíti. Olyan különböző technikákat alkalmazunk, mint az akvarell, porpasztell, olajpasztell, grafit, szén, tus, kollázs, montázs és agyagozás. Mindez nem igényel művészeti előképzettséget.

"A veszteség tudatosíthatja saját létezésünket." (Irvin D. Yalom)

Életünk során különböző veszteségek érnek bennünket, melyek nem korlátozódnak le a halálesetekre. Egy barátság vége, egy munkahelyváltás, egy időszak lezárulása, identitásunk egy részének elvesztése vagy akár egy meg nem élt álom is rendelkezik a maga egyedi gyászfolyamatával. Pont emiatt, a gyászolónak sokszor leginkább pusztán megértésére és fájdalma létjogosultságának elismerésére van szüksége.

Szemléletem fontos részét képezi, hogy a veszteségek magukban hordozzák a fejlődés lehetőségét is, azáltal, hogy szembesítenek bennünket életünk törékenységével. Ahhoz viszont, hogy ezt megláthassuk, elengedhetetlen, hogy először teret engedjünk a nehéz érzéseknek, és a történteket értelmes egésszé, történetünk részéve konstruáljuk.

"A különös paradoxon az, hogy amikor elfogadom magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, azután tudok változni." (Carl Rogers)

A személyközpontú jelenlét fő elemei az együttérzés, a feltétel nélküli elfogadás és a hitelesség, munkám során én is erre törekszem. Hiszek továbbá abban, hogy minden ember önmaga legjobb ismerője, és már rendelkezik mindazokkal a válaszokkal, amiket keres. Bízok abban, hogy a kliens és segítő közötti találkozás valóban facilitálja a kliens fejlődését - kibontakozását.

"Az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: azt a végső emberi szabadságjogot, mely szerint eldöntheti, hogyan álljon hozzá az adott körülményekhez." (Viktor E. Frankl)

Yalom négy végső létadottságot különböztet meg, amelyek az emberi élet elválaszthatatlan velejárói, és a velük való szembenézés, az egyéni válaszok megtalálása közelebb hozhatja az egyént egy autentikusabb létezéshez.

• Halál: Életünket során újra és újra ráébredhetünk annak végességére, ami jelentős szorongással járhat. Hiszen ha úgyis véges, mi értelme bármit is létrehozni? Paradox módon pont az időnk végességének tudatosítása és elfogadása az, ami feloldhatja a szorongást, és hozzásegíthet bennünket egy teljesebb élethez - ahogyan a Dickens által megalkotott Ebenezer Scrooge is a saját temetését végignézve döbben rá, hogy valójában milyen szegény életet is élt.

• Magány - elszigeteltség: Egyedül lépünk be a világba, és egyedül hagyjuk el azt. Akármennyire is közel kerülünk egy másik emberhez, kettőnk belső világa között mindig maradni fog egy áthidalhatatlan szakadék. Ennek tudatosítása teszi lehetővé az irreális elvárásokat nélkülöző, valódi intimitást.

• Szabadság - felelősség: Talán eleinte meglepő, hogy a szabadság nehéz is lehet. Súlyát az adja meg, hogy a mi felelősségünk, hogy mihez kezdünk vele. Ugyan bárhogyan dönthetünk, de minden egyes döntésünk azzal jár, hogy valami más mellett nem döntünk.

• Értelem(nélküliség): Szorosan kapcsolódva az előző három adottsághoz, az életünk véges, egyedül vagyunk benne, és nincsen előre meghatározott kézikönyv, hogy mivel is kellene kitöltenünk. Az élet valódi értelmének megtalálása minden egyes ember egyedi feladata, amely majd az életünk motorjaként szolgálhat.

Frankl úgy tartja, hogy a legmélyebb szenvedés is lehetőséget ad arra, hogy értelmet találhassunk benne - mi több, a szenvedésnek megszűnik szenvedésnek lenni, amint értelmet nyer.

"Ha életünknek megvan a "miértje", akkor majdnem minden "hogyanját" el tudjuk viselni." (Friedrich Nietzsche)

"Nincs olyan emberi tett vagy gondolat, ami teljesen idegen lenne mások tapasztalatától." (Irvin D. Yalom)

Az önismereti csoport olyan kiscsoport, amely célja a csoporttagok személyiségének önmaguk és környezetük számára is kedvező irányba történő fejlesztése a csoporttapasztalatok által (Rudas, 2016, p. 10).

Az önismereti csoportok (a teljesség igénye nélkül) rendelkeznek a maguk specifikus hatótényezőivel, mint például (Yalom, 1970/2001, p. 15 ):

• Egyetemesség: A csoporttagok gyakran érzik úgy, hogy egyedül vannak problémáikkal, amiket elfogadhatatlannak ítélnek meg. A csoport megcáfolhatja ezt, hatására a résztvevők közelebb érezhetik magukat a világhoz.

• A primér családi csoport korrektív összegzése: A csoport hasonlít a családhoz, hiszen vannak benne tekintélyszereplők, idősebb és fiatalabb tagok, nők és férfiak, stb. Amellett, hogy a tagok újraélhetik családi konfliktusaikat, azok korrektív emocionális élménnyé is válhatnak. Tehát nem a már berögzült minták ismétlődnek meg újra, hanem a csoportvezető és a tagok biztatják az új viselkedések, szerepek feltérképezésére az egyént.

• Szocializációs technikák kifejlesztése: A csoport visszajelzései rádöbbenthetik az egyént arra, hogy milyen benyomást kelt másokban, és a csoport biztonságos légkörében van tere annak, hogy a viselkedésein változtatni próbáljon.

• Utánzó viselkedés: A csoporttagok a csoportvezető és a többi tag viselkedését felhasználhatják önmaguk megformálásához, például az egyik tag őszinte önfeltárása a többieket is mélyebb megosztásra bíztathatja.

• Interperszonális tanulás: Abban, ahogyan magunkat látjuk, a külső visszajelzéseknek nagy szerepe van. A személyiség szinte teljesen a fontos személyekkel folytatott interakciók eredménye. A csoport szociális mikrokozmoszként szolgál, azaz azok a maladaptív viselkedési formák, amelyeket a tagok a csoporton kívül alkalmaznak kapcsolataikban, egy idő után a csoportban is megjelennek. A csoport visszajelzéseinek fontos szerepe van abban, hogy az egyén változtasson az önmagával kapcsolatos, torzított berögződésein. Emellett a korábban már említett korrektív emocionális élmény is hat arra, ahogyan a személy magát látja. Az értelmi belátás nem elégséges, az érzelmi komponensre is szükség van. Amikor egy csoporttag valamilyen erős, negatív, szégyenteljes élményt megoszt a többiekkel, és azok elfogadóan reagálnak rá, akkor képessé válik a szabadabb interakciókra és a mélyebb önfeltárásra. Tehát a csoport biztonságos, elfogadó, ítélkezésmentes környezetében a családi sebek felülíródhatnak.

• Csoportkohézió: A csoportkohézió lényege a csoporttagok összetartozásérzésében van, és ez az a tényező, ami szükséges a korábban felsorolt tényezők optimális működéséhez. A résztvevők a csoportban elfogadást és mély, őszinte, jelentőségteljes önfeltárást tapasztalnak meg a többiektől, valamint úgy érezhetik, fontosak a többi tagnak, mindez pedig kulcsfontosságú a változásban és a gyógyulásban.

Az önismereti csoportok egyéni folyamat kiegészítéseként is szolgálhatnak, a kettő nem zárja ki egymást - de elengedhetetlen, hogy ez mindkét szakember beleegyezésével történjen.